Isten veled

Kitakarítottam az egész lakást. Kifertőtlenítettem mindent. Utánad. Elmentél, eltűntél és nem hagytál nyomot magad után. Maradt ugyan néhány pillanat, de azt is kitakarítottam a szívemből. Akartam volna még többet, akartam volna még jobbat, azt hittem ez lesz az, amit oly régen keresek. Azt hittem ez az, az az igazi nagy és igazi érzelem. Nem éreztem…

Új világ, nélküled

Elbújok, magamba zárom fájdalmas világom. Arcod, mely halovány, emlékeimben kotorászván. Mosolyod hullámzik, érintésed csábít, csókod, ölelésed, melyet többé nem érezhetek. Beszívnám illatod, bódít, melegséget áraszt, de parancsolnom kell a vágynak, egész testem nekifeszül egy nélküled lévő világnak.

Csak jót loptam

Arcom nekifeszül a szélnek, Lábam tiporja a földet. Szívem tele reménnyel, mégis a Pokol tüzében égek el. Szememben könnyek ülnek, előmásznak régi emlékek. Karom erőtlen, mégis harcol, fáklyát visz a sötét éjben, elveszett emberek mécsese. Kiállok a sziklaszirtre, utat mutatok, pedig aki elveszett, az én vagyok. (vége, vége szép mese.) Ő inspirált 🙂

Gyermekek voltunk, mikor mesét ígértem

Ígértem, hogy megírom a mesét, mely rólunk szól. Összeszedtem minden gondolatom. Emléket hagyok, mely mélyíti az űrt, melyet hiányom fakaszt. Mi marad utánam? Pár gondolat, érzés, illat. Érzés, mely fáj, lüktet és éget, de nem éri el a messzeséget. Illat, mely a levegőt színezi, s ha egyszer érzed újra, én ott leszek. Keress és figyelj…

Cafka kapca

Hitehagyott, utcasarkok rongya, vacogó fogakkal, meztelen, koldulsz kezeddel szüntelen! Üres a kéz, hiába kér, s te csak állsz a hidegben! Szemedből apró gyémántok szántják végig fagytól piros arcod! Kezed hiába nyújtod, mindenki eldob, még az Isten is, mert hited elhagyott!

Nec mortem effugere quisquam nec amorem potest

Tombol bennem az Élet, tombol bennem a Halál, harcolnak egymással, talán ez az, ami Fáj. Zakatol az agyam, őrülten száguld; Vágy, vágy, vágy, ami űz, hajt visz magával, elragad az ösztön, lelkem leplezetlen, meztelen vagyok, s te tudod jól mit érzek, de mégis azt érzem, senki nem ért meg engem.

Elveszve,remélve…

Csókod által szeretve élek, ölelésedben elveszni remélek. Fáj a hajnal, ha nélküled talál meg, csak tántorgok, mint beteg lélek, mi nélküled van, nem kell, nem hevít, lelkemben az űr leterít.   Üres éjjelek után fagyos nappalok jönnek, a vágy, mely hozzád hajt éget, emészt. soha nem látlak már, nem érzem ajkaid ízét, karod nem ölel…

Hajnalban az utcán

Emlékeket gőzölögtek az ismerős utcák. Lassan suhant a bokrok között, mint egy árnyék s finoman simogatta a kedves házak falát. Pici, finom csilingelések, édes kicsi hangocskák szaladtak felé s vidáman, játszadozva ébresztettek fel benne régi dallamokat. Előbújtak a régi illatok a fák mögül s régen élt emberek mosolya csillogott az emlékezés függönyén keresztül. Hazaért!

Kollapszus

Oh, mily nehéz e fájdalom, S oly végtelen. Minden napom küzdelem! Vonszolom magam, erőtlen,Mikor lesz vége? Istenem!Miért engeded a Fájdalmat a szívembe, Lelkem legmélyére? Miért engeded, hogy Így létezzem nap-mint-nap, Egy fekete jelenben. Miért engeded, hogy Ne lássam a szépet? Miért engedsz az Agyamba komor képet? El akarom engedni S fájdalom nélkül élni! Végre egész…

Inemorior mori

Lassan megszokom, hogy mindenki átsétál a szívemen, lassan megszokom, hogy semmi állandó már az életben. Lassan megszokom, hogy hiányod úgy fáj, lassan megszokom, hogy nem éget már úgy a vágy. Lassan megszokom, hogy sodor magával az élet, lassan megszokom, hogy senki által szeretve élek.

Vérben ázott fehér rózsa

  Vérben ázott fehér rózsa Ősi titkok tudója! Harc az életért, A végtelen szabadság Érzéséért. El akarnak tiporni, Vasláncokkal rabbá tenni! Küzdj s menj előre A marcona katonák Ellen csak így győzhetsz, Talán örökre.   Vérben ázott fehér rózsa Ezt tűzd ki a nagy lobogóra Lengesd magasan, hogy lássa a Világ, Van, aki ellenáll! Van,…

Szögesdrót közt a jövőd

  Szögesdrót közt vergődik a Jövőd, Tiporja, szaggatja, üti, veri a még élőt. Lélek, oh mily gyenge vagy néha Felállni, s továbbmenni sokszor léha. Mily véres vergődés, mily izzadt erőlködés, A végtelenbe vágyás, szabadon repülés!   De a láncok csörögnek s szorítanak kegyetlenül Vérben ázik a cellád, körös-körül! Oh, szabadság-szenvedélye megérintettél végre, Oh, te messze…

Tűnődés

    Sodornak az emlékek, illatok, színek, szavak, csak az nem látja, aki vak!   Sodornak az emlékek, pedig nem akarom, mégis visznek messzire, s képtelen vagyok megállni a talajon.   Sodornak az emlékek, régi, ismerős tájakra, hol barátok várnak egy mosolygós koccintásra.   Sodornak az emlékek, s várom, hogy legyen vége az utazásnak, a…

Fekete fellegek

Sötét, fekete fellegek, Hess innen, Menjetek! Ne fészkeljetek az agyamba, A borús gondolatokat táplálva. Rég kidobtam az emlékeket, Szívem legmélyére ne tedd vissza őket. Nem akarom átélni újra, Félni s rettegni egész éjszaka! Utálni a pirkadatot Kívánni a tehetetlen bénultságot! Akarni azt, hogy ne érezzek S ezer sebből ne vérezzek. Vágyni arra, hogy szívem jégcsap…

Fal

Építek egy falat, A szívem köré, Magasat, erőset, hogy védje meg, örökké!   Építek egy falat a szívem köré, Hogy ne legyen ember, Ki áttörné!   Ott maradna a piciny Test védtelen, Rettegve a fájdalomtól, Mely végtelen. Ne tudja markolni, Míg össze nem törik S csak a néma csend marad a helyén, a halálig.

Egyedül a Reggellel

  Ködöt ásít a hajnal, beterítve vele a folyó ezüstjét.Fázósan bólogatnak a fejükkel a fák, s álmos szemekkel pislognak a szürkeségbe. Bőröm még emlékszik ujjaid perzselő nyomaira. Ahogy égetett végig az érintésed, minden milliméteren, tüzet ébresztve a szív végtelen kamráiban. Csókod nyomán még lángol a Lélek, s visítva követeli mohó ajkaid ízét. Hangok gyöngyei gurulnak…