Tavaszi este volt, a levegő kellemesen fűszerillatú. A nő készülődött, szíve remegve várta a találkozást. Még egy óra és látja őt. A fürdőszobában csinosította magát, de sehogy nem tetszett a kép, ami a tükörből nézett vissza rá. Lemosta az arcát ismét és elölről kezdte annak festését. Kis idő után nyugtázta, hogy jó lesz, így már megjelenhet előtte. Gyorsan felöltözött, és várta a telefont, ami azt jelentette, hogy itt van érte. Hamarosan csörgött is, a férfi megérkezett. Gyorsan felhúzta a cipőjét és lesietett a kocsihoz. Remélte, hogy a férfi azzal indít, hogy jól nézel ki, majd megcsókolja. Ahogy kisietett a házból, látta hol vár rá a férfi, mosolyogva, kedvesen. Csókkal köszöntötték egymást és már indultak is a férfi lakására. Nem volt nagy a forgalom, a férfi pedig eléggé közel lakott, így hamar odaértek. A lift szabad volt, ilyenkor este már nem nagy a jövés-menés a lépcsőházban. Felértek az emeletre, beléptek az ajtón, ahol a férfi parfümjének illata csapta meg az orrát. Kellemes hűvös volt, ahogy bement a nappaliba és helyet foglalt a kanapén. A férfi hozott frissítőket, amelyeket letett az asztalra, a nő elé. A nő kortyolt belőle, majd az ablakhoz lépett. A folyó terült el előtte, látta, ahogy a hajók mennek és rajtuk emberek, akik vacsoráznak a fedélzeten. A férfi addig bement a fürdőszobába és rendbe hozta magát. Ez idő alatt a nő nézte a folyót és a folyón áthaladó hajókat. Nézte a fákat, amelyek kecsesen hajladoztak a kellemes tavaszi szélben. Minden olyan nyugodt és mégis izgalmas volt. Szerette nézni a folyót és a parton sétáló embereket. Bárcsak ő is ezt látná a lakása ablakából. Amíg várt a férfira, megnézegette a könyveket is. Szerette az illatukat. Épp egy életrajzi regényt emelt le, amikor a férfi mellélépett. Érezte friss, finom és férfias illatát. A nő visszatette a könyvet a helyére. A férfi lassan megfordította és megcsókolta, közben pedig szorosan magához ölelte. A nő érezte, mennyire kívánja a férfi és ennek őszintén örült. Szeretkeztek. Hosszan és szenvedélyesen, mintha már hosszú idő óta nem találkoztak volna. Észre sem vették, hogy közben besötétedett és csend borult a tájra. Szeretkezés után egymáshoz simulva nyúltak el a férfi ágyán és simogatták egymás testét, miközben halkan beszélgettek. A férfi megcsókolta a nőt, majd felkelt és kiment a konyhába kávét főzni. Hamarosan az egész lakásban érezhető volt az illata. Behozta a kávét a nőnek, és kimentek a teraszra. Sötét volt már akkor, de látni lehetett a folyó ezüstös csillogását, a hullámok táncát a felszínen. Lassan iszogatták a forró kávét, miközben folytatták a beszélgetést. A nő hallgatta a férfi történeteit, és ez volt az első pillanat az este folyamán, hogy előző szeretője jutott az eszébe. Vajon merre van most, mit csinálhat – gondolta, és közben válaszolt a férfi kérdéseire. A gondolataiból viszont nem tudta eltüntetni előző szeretőjét, akit oly nagyon szeretett. Mindig visszatért hozzá, legszívesebben felhívta volna, de tudta, úgy sem venné fel a telefont. Próbált a férfira koncentrálni és a beszélgetés során csak arra figyelni, ami most van. Megitták a kávét, ami felfrissítette őket. Felöltöztek, majd lementek a folyóhoz sétálni. Egymást ölelve, lassan haladtak a part mentén, közben halkan folytatták a beszélgetést. A férfi átölelte a nőt, aki karjait a dereka köré fonta. Közben folyamatosan beszélgettek, meséltek egymásnak régi életükről. Ahogy idősebb lett az este, a nőnek egyre jobban a korábbi szeretője volt a fejében. Olyan közel érezte magát most hozzá. Tudta, emlékezetből, hogy az a férfi is most kinn van valahol az éjszakában és csak sejtette, hogy nem egyedül. Fájt ez a gondolat neki és minél tovább sétáltak, annál jobban érezte a másik férfi jelenlétét. Pedig tudta, hogy akivel most sétál, sokkal jobban megérdemli szerelmét, de ennek ellenére sem tudta a másik férfit elfelejteni. Kedves, férfias arca, aranybarna szeme újra és újra eszébe jutott. Nagyon hiányzott neki. Egyszer csak arra eszmélt, hogy elértek a sétány végéig és vissza kell fordulniuk. Kezdett fázni, hiszen a kis nyári ruhácskájában nem számított tavaszi éjjeli sétára a folyóparton. A férfi a hátára terítette kabátját, ami kellemes meleget adott, és amelyen szintén érezte a férfi kellemes és férfias illatát. Padokat pillantottak meg és a férfi javasolta, hogy üljenek le, nézzék kicsit onnan a folyót. Összebújva leültek és nézték, ahogy egy sétahajó elhalad a folyón, rajta táncoló, vigadó turistákkal. A nő mindig is szeretette volna egy ilyen hajón tölteni az estét. Ahogy ott ültek és átkarolták egymást, a nő körülnézett és nem messze a padtól egy sörös dobozt pillantott meg. Ismerős márka. A régi szeretője is mindig ezt szerette. Emlékezett, hogy egy meleg novemberi délután elmentek együtt egy étterembe és ott is ezt a fajta sört választotta … a régi szeretője. Még jobban hiányzott neki a férfi, annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert most egy másik ölelte. Kezdtek egyre jobban fázni. A férfi felajánlotta a nőnek, hogy menjenek vissza a kocsihoz és hazaviszi. A nő beleegyezett. Felálltak a padról, majd lassan visszasétáltak a kocsihoz. A nő beült a férfi mellé, aki pár perc alatt hazaért vele. A kocsiban kellemes meleg volt és a nő háza előtt még megálltak, csókolóztak és tovább folytatták a beszélgetést. Fogták egymás kezét, mintha nem is akarnák elengedni soha. Sokáig beszélgettek még így, mikor a nő az órájára nézett és látta, hogy hajnal van már. Megcsókolta a férfit, majd besietett a lépcsőházba. Rohant fel a lépcsőkön, be a lakásba. Miután magára zárta az ajtót, kitört belőle a sírás. Egész testét rázta a zokogás. Sajnálta, hogy nem tudja szeretni úgy a férfit, ahogy az megérdemelné. Akármennyire is erőlködött, akkor is régi szeretője jutott az eszébe, minden egyes pillanatban. Félt, hogy ez nem lesz már másképp soha többé.

2017. július 20.