Gyermekek voltunk, mikor mesét ígértem

on

Ígértem, hogy megírom a mesét, mely rólunk szól.
Összeszedtem minden gondolatom.
Emléket hagyok, mely mélyíti az űrt, melyet hiányom fakaszt.
Mi marad utánam? Pár gondolat, érzés, illat.
Érzés, mely fáj, lüktet és éget, de nem éri el a messzeséget.
Illat, mely a levegőt színezi, s ha egyszer érzed újra,
én ott leszek. Keress és figyelj és fogd a kezem,
ölelj át, ahogy akkor mindig és ne engedj tovább menni.
Mit hagyjak magam után? Mi pótolhatna talán?
Pótolni nem tud semmi, csak érzést hagyok és sok-sok emléket,
melyek szanaszét hevernek.
Szedd össze őket, s talán elhoz hozzám,
hogy velem aludj el és ébredj azután.
Ígértem, hogy megírom a mesét, ígértem, hogy öröm lesz benne.
Ígértem, hogy szép lesz, ígértem, hogy jó lesz,
ne haragudj érte, hogy nem ez szerepel benne.
Emlékeket szedegetek, mint piciny morzsákat,
mikor felidézem az együtt töltött órákat.
Boldog pillanatok. Gyorsan szállt az idő és én már messze vagyok.
De visszajövök, ígérem, újra itt leszek és Téged,
csak Téged ölellek, csak Rád vágyom, csak a Te kezed szorítom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük