Elveszve,remélve…

Csókod által szeretve élek, ölelésedben elveszni remélek. Fáj a hajnal, ha nélküled talál meg, csak tántorgok, mint beteg lélek, mi nélküled van, nem kell, nem hevít, lelkemben az űr leterít.   Üres éjjelek után fagyos nappalok jönnek, a vágy, mely hozzád hajt éget, emészt. soha nem látlak már, nem érzem ajkaid ízét, karod nem ölel…

Hajnalban az utcán

Emlékeket gőzölögtek az ismerős utcák. Lassan suhant a bokrok között, mint egy árnyék s finoman simogatta a kedves házak falát. Pici, finom csilingelések, édes kicsi hangocskák szaladtak felé s vidáman, játszadozva ébresztettek fel benne régi dallamokat. Előbújtak a régi illatok a fák mögül s régen élt emberek mosolya csillogott az emlékezés függönyén keresztül. Hazaért!

Kollapszus

Oh, mily nehéz e fájdalom, S oly végtelen. Minden napom küzdelem! Vonszolom magam, erőtlen,Mikor lesz vége? Istenem!Miért engeded a Fájdalmat a szívembe, Lelkem legmélyére? Miért engeded, hogy Így létezzem nap-mint-nap, Egy fekete jelenben. Miért engeded, hogy Ne lássam a szépet? Miért engedsz az Agyamba komor képet? El akarom engedni S fájdalom nélkül élni! Végre egész…