Visszatérés

Forróvérű lopott órák, izzó, perzselő, végtelen nappalok. Vágy, mely végighullámzott a nyár bársonyán, mely benne lüktetett a szív minden lobbanásában. Kínzó fájdalom volt a Lét, nélküle lélegezni sem tudott. Szétszórt emlékek hullámoztak lelkében.

Pillanatok, szavak, érintések, ígéretek, az elmúlt nyár szerelemtől fülledt illata. Gondosan szedegette a morzsákat, s közben újraízlelte valamennyit, majd eltette a fiókba, pár sorban leírva.

Ha majd az őszi erdő fái között sétál s kinyitja a fiókot, könnyes szemmel olvashatja majd a sápadt napsugár fényénél, hogy belemarja a szívébe, a lelkébe s magával vihesse a végső küzdelembe.

One Comment Add yours

  1. Asztmatik szerint:

    Adja nekem ezt a fiókot!Ígérem teleszórom friss morzsákkal, hogy a következő télen se éhezzen a kis lelke!

Hozzászólás a(z) Asztmatik bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük