Oh, Te álomból ébredő,
Szárny nélküli,
Égő, lüktető,
Kicsiny lélek,
Kit megérintett a
Remény piciny sugara
S Te újra ragyoni kezdtél,
Ismét várva a másnapot,
egy jobb napot,
egy fényes napot,
Hol a vágyak újra
szárnyakat kapnak,
S nem állnak majd
az útba rideg Falak.
Most itt ülsz újra
a sötét sarokban,
félelemtől remegve,
gondolván jobb,
ha a Remény többé
nem lép oda be!
S nem ad újra fantom szárnyakat,
melyek eltűnnek, mielőtt kipróbálnád azokat.
De oh, jaj, jön a
számum újra,
s magával ragad,
forgat, pörget,
visz feltartóztathatatlanul
egy kietlen, rideg
vidékre, hol
felocsúdsz majd ismét egyedül,
szédült, vad,
örökké kereső kicsiny testecske,
hol apró léptekkel,
óvatosan tapogatva,
nagy sokára,
talán sikerül újraépÃtened
saját Világodat.